HUNGAROVET TUDÁSBÁZIS
www.allatorvosiwikipedia.com

Keresés:

Kutyák fájdalomcsillapító kezelése a gyakorlatban

KUTYÁK FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ KEZELÉSE A GYAKORLATBAN

Ludo J. Hellebrekers, DVM,PhD, DipECVA
Utrechti Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar,
Utrecht, Hollandia

Bevezetés

A fájdalom élettanát figyelembe véve azonnal nyilvánvalóvá válik: a legfontosabb az, hogy próbáljuk meggátolni a fájdalom kialakulását, és ne a már jelen lévő fájdalom kezelésével kísérletezzünk. Ha a cél a fájdalom hatásos megelőzése, perifériás és/vagy központi szenzibilizáció nem jön létre, ezáltal a fájdalom (és annak kontrollja) könnyebben kezelhetővé válik. Nyilvánvaló, hogy e preventív megközelítés nem minden esetben alkalmazható (például traumák esetén). Ez magyarázza, hogy ilyen körülmények között miért csak részleges fájdalomkontroll érhető el.

A fájdalom kialakulásának megakadályozása nem kizárólag egy fájdalomcsillapítónak az érzéstelenítés előtt időben történő adásából áll, hanem magában foglalja a műtét közben és azt követően alkalmazott fájdalomcsillapító kezelést is. A nem megfelelő dózisok, valamint a túl hosszú vagy nem megfelelő hosszúságú adagolási időközök egyaránt súlyosan rontják a fájdalomcsillapító kezelés összességében vett hatékonyságát.

Noha a fájdalom fiziológiájának ismerete egyértelműen megköveteli a fájdalomterápia időben való megindítását, az azzal kapcsolatos vita, hogy megkezdjük vagy ne kezdjük meg a fájdalomterápiát, rendszerint a fájdalom (illetve a fájdalom tüneteinek) kutyabetegekben való felismerése körül alakul ki. Az irodalomból egyértelműen kiderül, hogy előre meghatározott és jól körülhatárolt viselkedési elemek gondos és részletes megfigyelése és pontozása esetén a fájdalom kimutatható és annak intenzitása megbecsülhető (a további részleteket lásd a 4. fejezetben).

Az állatorvosi gyakorlat körülményei között e megfigyelést sokféle zavaró hatás befolyásolja. Az idő korlátozottsága behatárolja a megfigyelés időtartamát, és az általános feltételek sem teszik lehetővé a beteg fájdalmának pontos becslését.

Gyakorlatiasabb megközelítést ír le az analógia alapelve, mely szerint az emberben ismerten fájdalmas ingereket állatok esetében is fájdalmasnak kell tekinteni. Ennek alapján az eljárásokat „az invazivitás mértéke”, vagyis a (műtéti) eljárás súlyossága szerint osztályozzák, ami azután megszabja a fájdalomcsillapító terápia relatív súlyát vagy alkalmazásának szükségességét. Az állatorvosoknak tekintetbe kell venniük azt az irodalomban egyértelműen alátámasztott tényt, hogy állatorvosi képzésük folytán automatikusan nem váltak alkalmassá az állatok viselkedésének – legfőképpen pedig a fájdalomra utaló viselkedési jegyeknek – az értékelésére.

Az esetlegesen fájdalmat érző állatbetegek magas szintű viselkedési értékeléséhez az általában meglévőknél konkrétabb elméleti és gyakorlati tapasztalatokra, valamint kifejezetten módszeres megközelítésre van szükség, és az nagyobb időráfordítást igényel, mint az egy állatra jutó szokásos rendelési idő.

Következésképpen az állatorvosoknak általánosságban tartózkodniuk kell attól, hogy klinikai praxisukat arra alapozzák, amit kimutatnak vagy kimutatni vélnek a fájdalom viselkedési tünetei vonatkozásában. Ehelyett az analógia alapelvét kell alkalmazniuk betegeikre.

A fájdalomcsillapító kezelés általános terápiás lehetőségei kutyák esetében

Különösen halasztható műtéti beavatkozások esetében nem lehet eléggé hangsúlyozni a premedikáció megfelelő fájdalomcsillapító komponensének fontosságát. A fájdalomérzés hiányát műtétek közben nyilvánvalóan biztosítani kell. A beavatkozás tartamától és invazivitásának mértékétől függően azonban a műtét előtt adott fájdalomcsillapító a perioperatív időszakban is megalapozhatja az analgesiát. Ilyen esetekben különböző farmakológiai osztályokba tartozó szerek közül választhatunk, melyek mindegyike fájdalomcsillapító hatással rendelkezik.

Hagyományosan a premedikáció fázisától kezdődő fájdalomcsillapító hatás elérésére kutyákban gyakran opioidokat alkalmaznak, jóllehet az alfa 2-agonisták – mint például a xylazin, a romifidin és a medetomidin (melyek hozzáférhetősége az egyes országokban történő engedélyezéstől függ) – jó alternatívának tekinthetők. Eredendő hatékonyságától és az alkalmazott dózistól függően mindkét gyógyszercsoport olyan szilárd analgesiát biztosít, melyre alapozva könnyen elérhető a műtéti érzéstelenség olyan gyógyszerekkel, mint az altatók, a disszociatív vagy az illó készítmények. Noha a fájdalomcsillapító gyógyszerek hatása a legtöbb beavatkozáshoz megfelelő tartamú lesz (az analgesia időtartama: medetomidin ± 1 óra, metadon ± 1 óra, fentanyl ± 0,5 óra), az ismételt adást fontolóra kell venni, ha a beavatkozás időtartama meghaladja az alkalmazott gyógyszer(ek) hatástartamát.

Kutyákban akut fájdalommal járó esetekben – például traumák után – az opioid agonisták (például a morfin, a metadon vagy a fentanyl) hatásosan alkalmazható a fájdalom legerősebb komponenseinek csillapítására. Mivel sok ilyen esetben a stressz jelentős mértékű negatív hatást fejthet ki, ezek az opioid agonisták hatékonyan kombinálhatók a major vagy minor trankvillánsok valamelyikével. Egy „neurolept-analgetikus” kombináció – például morfin (vagy metadon) + acepromazin, fentanyl + droperidol, illetve metadon + diazepam (vagy midazolam) – megfelelő intravénás adagolása hatásosan csillapítja a fájdalmat, emellett nyugtató hatása révén is előnyös mind a beteg, mind pedig a kezelő állatorvos szempontjából.

Mivel a legtöbb nyugtatószer dózisfüggő szív- és érrendszeri mellékhatásokkal rendelkezik, e mellékhatások konkrét jellemzőit figyelembe kell venni a nyugtatószer-adás indikációinak meghatározásakor, valamint a legelőnyösebb szedatív szer kiválasztásakor.

Ha folyamatos intenzív fájdalomcsillapító terápia alkalmazása indokolt, fontolóra vehető ugyanazon gyógyszerek ismételt alkalmazása vagy kis dózisú folyamatos intravénás adása, illetve alternatív módszerként fentanylt tartalmazó tapaszok is használhatók.

A beteg testméretétől függően és 2–4 μg/kg/óra javasolt dózist figyelembe véve, óránként 25–100 μg fentanylt felszabadító tapaszok között választhatunk. A kutatások eredményei szerint a fentanylt tartalmazó tapaszok kutyákban jó analgesiát eredményeznek [1], és a felhelyezés utáni 24. órától a 72. óráig meglehetősen konstans plazmaszinteket biztosítanak [2].

Újabban az NSAID-okat vezették be perioperatív fájdalomcsillapításra. A farmakológiai ágensek e csoportját hagyományosan a krónikus – elsősorban ortopédiai jellegű – fájdalom kezelésére használták kutyákban. E gyógyszerek pre- és perioperatív használatát elsősorban a hatásmechanizmusukkal kapcsolatos ok korlátozta. A fájdalom mérséklése mellett minden NSAID gátolja a veseperfúzió szabályozásában szerepet játszó prosztaglandinokat (lásd a 6. fejezetet is). Ennek következtében e gyógyszerek alkalmazása olyan körülmények között, mint amilyen a vérnyomáscsökkenéssel és a keringés csökkenésével járó anaesthesia, fokozza a vesekárosodás veszélyét. Ezért általában azt javasolják, hogy az NSAID-ok alkalmazását korlátozzák a posztoperatív időszakra, és tartózkodjanak azok használatától meglévő szív- és érrendszeri, vese- vagy gyomor-bélbetegségekben szenvedő betegekben. A közelmúltban kibocsátott carprofen esetében e korlátozások kisebb jelentőségűek, jóllehet a potenciális mellékhatásokat teljes mértékben soha nem lehet kizárni. A carprofen széles körű gyakorlati kipróbálásának eredményei e vélelmezett (gastrointestinalis) és vesére vonatkozó biztonságosságot támasztják alá, még preoperatív alkalmazás esetén is [3].

Különösen olyan műtéti körülmények között, amikor a gyulladásos folyamat aktiválása várható – például gyulladásos ízületeken vagy szeptikus állapotokban végzett beavatkozások esetében -, egy NSAID preoperatív alkalmazása segíthet mérsékelni a gyulladásos folyamat és ezáltal a teljes fájdalomrendszer további aktiválódását. Ilyen preoperatív alkalmazás minden sebészeti betegnél előnyös hatású lehet mind a posztoperatív időszakban jelentkező fájdalom, mind pedig a műtétet követő általános javulás tekintetében [4, 5]. A perifériás és a központi szenzibilizáció műtét közbeni és utáni korlátozásával reálisabbá válik a maximális fájdalomcsillapító hatás elérése. Általános érzéstelenítésre (többek között opioidok vagy alfa 2-adrenerg gyógyszerek alkalmazására) azonban kétségkívül továbbra is szükség lesz a beavatkozás közben.

Ha szisztémás gyógyszeradagolással megfelelő posztoperatív fájdalomcsillapítást kívánunk elérni, választhatunk egy opioid (például a buprenorphin) és egy NSAID adása között. Különösen azokban az esetekben, amikor a fájdalom nem gyulladásos szöveteken végzett műtétekből (például halasztható hasi műtétekből) ered, egy opioid fájdalomcsillapító első 24–36 órában való adását tartják a leghatásosabbnak. Az ezt követő időszakban a legjobb eredmények leggyakrabban NSAID-ok alkalmazásával érhetők el. Ez az NSAID és a minden műtéti traumát követően kialakuló (steril) gyulladásos folyamat közötti kölcsönhatás alapján magyarázható.

Azokban az esetekben, amikor a műtét utáni fájdalom (várhatóan) nagyon heves, az opioid és az NSAID-kezelést kombináló és bizonyos esetekben helyi fájdalomcsillapító kezeléssel támogatott polimodális terápia lehet a legelőnyösebb a beteg számára.

Nagyobb műtéti beavatkozások (laparotomia, emlő-reszekció) utáni rutin posztoperatív fájdalomcsillapító terápiára egy kezdeti 24 órás opioid kezelést, majd (azzal kombináltan és azt követően) valamelyik újabb NSAID-dal (például carprofen, vedaprofen, meloxicam vagy ketoprofen) való 2–4 napos kezelést kell alkalmazni.

A krónikus fájdalom csillapítása

Figyelembe véve azt a szerepet, amelyet a gyulladás fájdalomfolyamatok megindításában és folyamatos aktiválásában játszik, nyilvánvalóvá válik, hogy a krónikus fájdalom megszüntetésében a gyulladás mérséklése a legfontosabb. Következésképpen az opioidok várhatóan kevésbé hatásosak e célra, mint az NSAID-ok, mivel az utóbbiak hatásmechanizmusa gyulladásellenes hatásukon alapul.

Általánosságban megállapítható, hogy az utóbbi években az állatgyógyszerek piacára bocsátott különböző NSAID-ok mindegyike jobb biztonságossági tulajdonságokkal rendelkezik, mint az ugyanezen gyógyszercsoportba tartozó régebbi alternatív szerek. A viszonylag új nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek csoportján belül a ketoprofent, a meloxicamot, a vedaprofent és a carprofent egyaránt törzskönyvezték napi többszöri alkalmazásra egy vagy több országban.

Kutyákban fájdalomcsillapító terápiára használt gyógyszercsoportok

A kutyabetegekben fájdalom kezelésére alkalmazott terápiás szerek a következő három gyógyszercsoport valamelyikébe tartoznak:

I. Központilag ható opioid ágensek, például különböző agonisták (morfin, oxymorphon, metadon, fentanyl, pethidin), részleges opioid agonisták (buprenorphin), valamint agonista-antagonisták (butorphanol, pentazocin, nalbuphin).

II. Az ingerületek fájdalomérző receptorokból való továbbítását – helyben vagy központilag – gátló anyagok, például helyi érzéstelenítők és alfa-adrenerg ágensek, mint a xylazin, a romifidin és a medetomidin.

III. A (perifériás vagy centrális) fájdalompályákat aktiváló kémiai gyulladásos mediátorok termelődését gátló ágensek.

Opioid fájdalomcsillapítók (1. táblázat)

Általában az opioidokat tekintik a hatásosabb fájdalomcsillapítóknak. A (nem-opioid) analgetikumok fájdalomcsillapító hatékonyságában észlelhető nagyarányú variabilitás miatt az új és hatásosabb NSAID-ok bevezetése csökkentette az opioidok és a nem-opioidok között fájdalomcsillapító hatékonyság tekintetében tapasztalható különbséget.

Az opioidokat elsősorban akut fájdalom kezelésére alkalmazzák, valamint a műtétekkel kapcsolatos fájdalom hatásos csillapítására használják perioperatív módon. Használatával kapcsolatban bizonyos mellékhatások jelentkezhetnek, melyek korlátozhatják az opioidok bizonyos körülmények közötti alkalmazását. Az opioidok használatával összefüggő mellékhatások közé tartozik a légzésdepresszió, a koponyaűri nyomás fokozódása, valamint a szív- és érrendszeri és a viselkedésre gyakorolt hatások. Állatokban klinikai dózisszinteken való alkalmazás esetén e mellékhatások mértéke nem akadályozza meg az opioidok fájdalomcsillapító szerekként való hatékony használatát.

1. táblázat

Opioidok ajánlott dózisszintjei kutyákban

Opioid Dózis (mg/kg) Hatástartam A beadás módja
Morfin 0,5–2 2–4 óra sc., im.
Pethidin 2–6 1–2 óra sc., im.
Oxymorphon 0,01–0,2 3–5 óra sc., im., iv.
Fentanyl 0,04–0,08 1–2 óra sc., im., iv.
Metadon 0,5–1,0 2–4 óra sc., im.
Buprenorphin 0,006–0,015 6–10 óra sc., im.
Butorphanol 0,2–0,4 2–5 óra sc., im., iv.
Nalbuphin 0,5–2,0 3–8 óra sc., im., iv.
Pentazocin 2,0–3,0 3–5 óra im.

Az opioid fájdalomcsillapítók osztályába tartozó szerek között különbség tehető a specifikus opioid receptor (μ, κ és δ) iránti affinitás, illetve az opioidok agonista-antagonista jellege alapján. Így az agonista opioidok (mint például a morfin, az oxymorphon, a metadon, a fentanyl és a pethidin) elkülöníthetők a részleges agonistáktól (buprenorphin) és a kevert agonista-antagonista opioidoktól (mint például a nalbuphin, a pentazocin és a butorphanol). Az agonisták alkalmazása a legtöbb esetben az érzéstelenítés előtti és körüli időszakra korlátozott, és az agonistákat egy trankvillánssal (például acepromazin, droperidol vagy diazepam/midazolam) kombinálják megfelelő premedikáció vagy akár teljes neurolept-analgesiás anaesthesia kiváltására.
Általában a hosszabb hatástartamú agonista opioidok – mint a morfin, a metadon és a pethidin – sokkal kevésbé hatásos fájdalomcsillapítók, mint a fentanyl, és sokkal nagyobb valószínűséggel okoznak légzőszervi és/vagy szív- és érrendszeri mellékhatásokat. Ugyanakkor az erősebb fájdalomcsillapító hatású fentanyl korlátozott (<30 perc) hatástartammal rendelkezik, ennélfogva hosszabb beavatkozások esetében ismételten (vagy folyamatosan) kell adagolni.

Tartós (>3–4 órás) fájdalomcsillapításra – narkózist követően vagy anélkül – számos különböző állatfajban, így kutyában is gyakran használják a részleges agonista vagy a kevert agonista-antagonista opioidokat [6, 7]. Noha opioidok alkalmazását követően fennáll a tolerancia kialakulásának lehetősége, ez rendszerint csak többnapos kezelés után következik be; ilyen esetben a fájdalomcsillapító hatás mértéke elégtelen lesz.

A részleges agonista és kevert agonista-antagonista opioid ágensek (mint a buprenorphin, a nalbuphin, a pentazocin és a butorphanol) vagy kettős hatást fejtenek ki egyféle receptor-típusra (mint például a buprenorphin a μ-receptorra [szubtípusokra?], vagy egy receptor-típusra agonista, egy másikra pedig antagonista hatást gyakorolnak (például a nalbuphin μ-receptor antagonizmust és κ-receptor agonizmust mutat). Kettős hatásmechanizmusuk e szereket különlegesen alkalmassá teszi az érzéstelenítést követő fájdalomcsillapításra, mivel hatásuk elegyíti a nyugtató és légzésdepressziós hatás antagonizmusát, agonista aktivitásuk pedig fájdalomcsillapító hatást biztosít. E kevert agonista-antagonista opioid gyógyszerek mindegyike (viszonylag) hosszú hatástartamú, és legtöbbjük esetében harang alakú dózis-válasz görbét írtak le. Ez utóbbi tulajdonság nem zavarja a megfelelő analgesia elérésének lehetőségét klinikai körülmények között (lásd a 6. fejezetet is).

A buprenorphin esetében a hatás lassú kialakulása (15–30 perc) 8–10 órás hatástartammal és jó fájdalomcsillapító hatással párosul, melyet csekély mértékű szedatív, szív- és érrendszeri vagy légzőszervi mellékhatások kísérnek [8]. A hatások e kombinációja kiválóan alkalmassá teszi a buprenorphint érzéstelenítést követő fájdalomcsillapításra különböző fajok esetében. Hasonló eredményeket kaptak a pentazocinnal, noha e szer hatása gyengébb, hatástartama pedig rövidebb (körülbelül 4 óra), mint a buprenorphiné.

A butorphanol fájdalomcsillapító hatékonysága az előbbi két szer hatása közé esik, míg hatástartama a pentazocinéhoz hasonló. Mind a butorphanol, mind a buprenorphin esetében leírták, hogy esetenként szedatív hatást fejt ki kutyákban, míg a nalbuphin használatakor egyáltalán nem, vagy csak sokkal kisebb mértékben [8] figyelhetők meg viselkedési változások [9].

Az opioid gyógyszerek szisztémás alkalmazása mellett azok helyi adása jelentősen javíthatja a beteg állapotát a fájdalom intenzitásának mérséklésével, valamint azáltal, hogy meggátolja – vagy legalábbis korlátozza – a fájdalomrendszer hiperszenzibilizációjának kialakulását.

Az opioidok ilyen helyi alkalmazására példa az opioidok, például a morfin epiduralis adása 0,1 mg/kg dózisban [10] és az oxymorphon adása 0,15 mg/kg dózisban [11], esetleg egy alfa 2-agonistával kombinálva. A morfin műtét utáni egyszeri intra-articularis adása ugyancsak jó fájdalomcsökkentő hatást mutatott a kutyák keresztszalag-helyreállító műtétjét követő első 24 óra során [12].

Helyi érzéstelenítők

Noha helyi érzéstelenítőket számos különböző módon használnak állatokban fájdalomcsillapításra, számos kutyabetegünk természete meggátolja a helyi érzéstelenítők egyedüli érzéstelenítőszerként való széles körű alkalmazását. A legáltalánosabban alkalmazott helyi érzéstelenítők a lidocain (lignocain) és a bupivacain, jóllehet más szerek is rendelkezésre állnak, és használatukról esetenként beszámol az állatorvosi szakirodalom. Az 1-2%-os koncentrációban alkalmazott lidocain hatása gyorsan (5–10 perc alatt) kialakul, de viszonylag rövid időtartamú (45–60 perc). Hatása adrenalin (1:100.000 vagy 1:200.000) hozzáadásával meghosszabbítható, mivel az adrenalin lassítja a helyi érzéstelenítő felszívódását a befecskendezés helyéről, ezáltal megnyújtja annak hatástartamát. A 0,75%-os koncentrációjú bupivacain lassan (10–20 perc alatt) kialakuló és akár 3 órán át fennálló hatással rendelkezik.

A helyi érzéstelenítők egyedüli vagy elsődleges érzéstelenítőszerként való alkalmazása helyett gyakorlatiasabb módszer egy helyi fájdalomcsillapító nyugtató/felületes érzéstelenítő kombinációban való adása, mely esetben a helyi fájdalomcsillapító lokális adásának célja a fájdalomcsökkentő hatás maximalizálása. Ez elérhető rövid vagy hosszú hatástartamú helyi fájdalomcsillapító egyetlen dózisban való adásával (idegblokk, beszűréses analgesia), vagy egy epiduralis katéteren át történő ismételt vagy folyamatos adásával.

Egy hatásos helyi érzéstelenítő jelentősen mérsékelheti az anaesthesia szükséges mélységét, illetve javíthatja az analgesia minőségét műtétek előtt, illetve az altatásból való felébredés időszakában. Ez elérhető hosszú hatástartamú gyógyszerek (például a bupivacain) epiduralis alkalmazásával [13], illetve a bupivacain ízületbe való befecskendezésével [12]. További példák: a karfonat (plexus brachialis) blokkja végtag-amputáció előtt, ami csökkenti a fájdalominger gerincvelőbe való továbbítását, ezáltal megakadályozza a teljes szenzibilizáció bekövetkezését, vagy egy hosszú hatástartamú helyi érzéstelenítő, például bupivacain (1,5 mg/kg) mellüregbe történő adása a mellüregmegnyitást követő fájdalom megakadályozására [14].

Alfa-adrenerg ágensek

Az alfa 2-adrenerg gyógyszerek csoportjába tartozó ágensek – például a xylazin, a romifidin és a medetomidin – szedatív és fájdalomcsillapító hatású szerekként jellemezhetők, így a fájdalomérzés hiányával együtt szedált állapotot is egyértelműen előidéznek [15].

A szedatív és fájdalomcsillapító hatás miatt az alfa 2-adrenerg szereket elsősorban általános érzéstelenítésre használják különböző állatfajokban. E szerek – és elsősorban az erős hatású medetomidin – nagymértékben csökkentik minden egyidejűleg adott érzéstelenítőszer szükséges dózisát [16].

A szedatív és fájdalomcsillapító hatás mellett az e csoportba tartozó gyógyszerek jelentős szív- és érrendszeri mellékhatásokat (kezdeti vérnyomás-emelkedés, majd normális, illetve alacsony vérnyomás, a perifériás ellenállás fokozódása, a szívfrekvencia és a szív-percvolumen csökkenése) is előidéznek. Az opioidokhoz és a helyileg alkalmazott fájdalomcsillapítókhoz hasonlóan az alfa 2-adrenerg szereket – és különösen a medetomidint – sikeresen alkalmazták epiduralisan [11] 10–15 μg/kg-os dózisban.

Kimutatták, hogy az epiduralisan alkalmazott medetomidin – önmagában adva – hosszú időn át fennálló analgesiát nyújt, emellett jelentős mértékben meghosszabbítja (és erősíti) az epiduralisan adott morfin által előidézett analgesiát kutyákban.

Nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (2. táblázat)

A korábbi NSAID-okkal szemben, melyeknek gyenge fájdalomcsillapító hatást tulajdonítottak, az újabban kifejlesztett NSAID-ok elég erős fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek ahhoz, hogy hatásosan csillapítsák a perioperatív fájdalmat. E tulajdonságuk alapján vonzó alternatívát jelentenek az opioidok helyettesítésére a posztoperatív fázisban, ha az opioidok alkalmazása ellenjavallt. Az NSAID-ok gyulladásellenes hatásai e szerek meghatározott javallatokra való alkalmazását teszik lehetővé a polimodális „fájdalomkontroll” protokollon belül a posztoperatív időszakban, mivel a műtéti beavatkozások után néhány órán belül általában gyulladás alakul ki (lásd az 5. fejezetet). Míg az NSAID-okat a múltban perifériásan ható fájdalomcsillapítóknak tekintették, az újabb kutatási eredmények egyértelműen arra utalnak, hogy e gyógyszerek központi hatást is kifejtenek a gerincvelő szintjén [17, 18].

2. táblázat

Nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek javasolt dózisszintjei kutyákban

NSAID Dózis (mg/kg) Hatástartam A beadás módja
Acetilszalicilsav 10–20 12 óra per os
Fenilbutazon 10–15 12 óra iv.
Fenilbutazon 10–20 24 óra per os
Flunixin 0,5–1,0 24 óra im., iv.
Tolfenamsav 4 48 óra sc., im.
Tolfenamsav 3–5 24 óra per os
Ibuprofen 10 24 óra per os
Ketoprofen 2 az első nap1 a további napokon 24 óra sc., im., iv.
Ketoprofen 1 24 óra per os
Dipyron (Metamizol) 25 12 óra sc., im., iv.
Meloxicam 0,2 24 óra per os
Vedaprofen 0,5 24 óra per os
Carprofen 2 12 óra per os
Carprofen 2–4 Egyszeri preoperatív adás sc., iv.
Ketorolac 0,5 12 óra im., iv.

Fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatásaik mellett az NSAID-ok nemkívánatos mellékhatásokat is okoznak. Ismételt adást követően a legszembetűnőbb mellékhatás a gastrointestinalis irritáció, ami később gastroduodenalis fekélyek kialakulásához vezethet. E mellékhatások nagy része az NSAID-ok által a ciklooxigenáz (COX) enzim 1-es és 2-es típusára gyakorolt eltérő hatásnak tulajdonítható. A nemkívánatos mellékhatások elsősorban a konstitutív COX-1 enzim képződésének csökkentésével állnak összefüggésben, noha az újabb eredmények bizonyítják, hogy ez a megállapítás túlzott egyszerűsítésen alapul, és további kutatásokra van szükség a kérdés tisztázásához.

A fentiek ellenére egyértelmű, hogy a vérkeringés csökkenésével járó helyzetekben (melyet valamilyen alapbetegség vagy az altatás idéz elő) a vese perfúziója a keringő prosztaglandinok szabályozó hatásának kiesése vagy csökkenése miatt mérséklődhet. Ez tulajdonság jelenti a legfőbb ellenjavallatát az NSAID-ok preoperatív alkalmazásának kutyák esetében. A legjelentősebb kivétel a carprofen, amely jó hatékonysága mellett nem vagy csak jelentéktelen mértékben okoz mellékhatásokat. Ennek következtében jelenleg ez az egyetlen nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszer, amelyet kutyabetegekben preoperatív alkalmazásra több országban törzskönyveztek. Noha felvetették, hogy ugyanez a megállapítás a meloxicamra is érvényes, ezt még hivatalosan bizonyítani kell, és egyelőre a meloxicamot preoperatív alkalmazásra hivatalosan nem törzskönyvezték.

Az fenti cikk Ludo. J. Hellebrekers: “A fájdalom felismerése és hatékony kezelése az állatokban a gyakorlat szemszögéből” c. könyvének hatodik fejezete.

Kategóriák: Aneszteziológia

Kapcsolódó irások: